Az üveg története

Írta: Nio, idő: 2015-09-19 11:41:19

 

 

 

 

Az üveg, melyet jól ismerünk és használunk, hosszú múltra tekint vissza. Pliniusz elbeszélése alapján az üveget véletlenül fedezte fel néhány föníciai kereskedő, időszámításunk előtt kb. 5000-ben, akik Szíriában, a Belo folyó mentén szálltak partra. Tábortüzet gyújtottak, és edényeiket a rakományként szállított salétromtömbökre helyezték. A salétrom a tűz melegétől megolvadva és összekeveredve a part homokjával egy új átlátszó, folyékony anyagot képezett.

 

Kezdetben

Az első leletek a Krisztus előtti 4. évezredre nyúlnak vissza, és szinte teljesen nélkülözik azt a jellegzetességet, amely ennek az anyagnak a későbbiekben a szerencséjét meghozta: az átlátszóságot.

Az ókoriak üvege tulajdonképpen egy üvegszerű zománc, melyet ugyanezekből az alapanyagokból állítottak össze, de külső megjelenésében homályos, átlátszatlan, majdnem mindig színezett. Mezopotámiában, a Kr.e. 3. évezredben már alkalmazták a használati tárgyak (edények, fazekak, vázák) felületének bevonására, díszítésére és a tárgyak megóvása céljából.

Az időszámításunk előtti első században, Palesztinában fedezték fel az üvegfúvást, mely sokkal kifinomultabb és összetettebb technikákat tett lehetővé. A rómaiaknak nagy szerepük volt az üvegipar fejlesztésében. Kr. e. 100 körül sablonok alapján történt az üvegfúvás, mellyel a legnagyobb mértékűre növelték a lehetséges gyártási skálát, köztük a geometriai formájú üvegeket, melyet "római"-nak nevezünk. Ezek az üvegek szolgáltak a későbbi tárolóüvegek modelljeként.

A római császárság alatti periódusban érte el tetőpontját az üveg elterjedése és ekkorra már lehetővé vált egy nagyon kifinomult gyártási minőség. Még Augustus császár katonái is - akiket a hatalmas birodalomi határok megerősítésére küldtek - használtak üvegtárgyakat. Ebben az időszakban vált az üveg építészeti elemmé is: megtalálható volt az ablakokban és a paloták díszítőelemeként is. Pliniusz elbeszélései között említi azokat az üvegboltozatokat, melyeket Agrippina fürdőiben látott, és a héber Filone mesélt Caligula császár becses üvegezett ablakairól.
Az üveg tartotta el a firenzei kereskedőket is, és Ciceró így írt:

" ... nagyon szegénynek tekinthető az ember, aki nem birtokol olyan házat, melynek falai üveglappal vannak borítva."

Középkortól


A római birodalom hanyatlását követően a kultúra súlypontja keletre helyeződött át.
500-600 között találtak fel egy új eljárást, mely a síküveg gyártás volt. Ezt úgy vitték véghez, hogy gömb alakú üveget fújtak, melyet kemencében tovább forgatva kiszélesítettek. Egyiptomban tovább fejlesztették a római technikát, és kikísérletezték az aranyozást, miközben Mezopotámiában, 1000 körül megalakult az első iskola, ahol kifejezetten a metszett üveg készítésével foglalkoztak.

Két századdal később született meg két mű, (az egyik Herakleitoszé), melyek kódexbe foglalták az addig kidolgozott technikákat. Az üvegtechnikák elterjedése érdekeltté tette egész Európát, a tehetséges kézművesek jelen voltak Franciaországban, Németországban, de Angliában és Oroszországban egyaránt. A későbbiekben az üvegiparban Velence töltötte be a vezető szerepet, ahol már a X. század körül léteztek üveges műhelyek. Mivel a kemencék jelenléte gyakran tüzet okozott, a Legfelsőbb Tanács 1291. évi dekrétuma Murano szigetére összpontosította az üvegipart. A koncentráció oka volt az is, hogy elősegítse ennek a munkának a szigorú felügyelet alá vonását, elkerülve, hogy az üvegművészeti titkok külföldre juthassanak. Az a munkás, aki külföldre utazott, súlyos büntetésben részesült: hazatérési parancsot kapott, családját elfogatták,... " és aki családja letartóztatása ellenére is megmakacsolta magát, és úgy döntött, hogy továbbra is külföldön tartózkodik, néhány derék ember elvállalta a meggyilkolását...".

Így fejlődött ki egy olyan ipar, melynek köszönhetően Muranót évszázadokon át az üvegművészet szinonimájaként emlegették. Muranóban alkották meg a híres "velencei kristály"-t. Ez különbözött a valódi kristálytól, melyet ezt követően Bohémiában kezdtek gyártani, és aminek értékét és hírességét átlátszósága és könnyedsége adta.
A síküveg gyártása egyre inkább elterjedt a franciáknak köszönhetően, akik továbbfejlesztették a velencei technikát. 1665-ben Colbert engedélyezte a "Manufacture Royale des Glaces" -t, mely privilégiumot jelentett az öntött üveg gyártáshoz, és megszületett a Saint Gobain.
A XIX. századi ipari forradalom hatására az építészetben megvalósulhattak a hatalmas vas-üveg szerkezetek. Ez volt az üvegházak, fényűző télikertek, üvegezett galériák időszaka.
1900-ban kezdődött meg az 1 m átmérőjű, 12 m magas hengerek mechanikus gyártása, melyből a 3 x 12 m-es üveglapok származnak. Ez a gyártási szisztéma egészen a második világháborúig élt, főleg néhány amerikai gyárban. 1913-tól gyártanak húzott üveget a Fourcault-eljárással.
1916-ban megszületett a Libbey-Owens-féle eljárás, mely lehetővé tette a nagy vastagságú, jó minőségű húzott üvegek gyártását. 1920-ban, a Saint Gobain által valósult meg az öntött üveg gyártása közvetlenül a kemencéből érkező olvasztott üvegből, mely ezt követően hengereken haladt keresztül. 1925 óta gyártanak húzott üveget Pittsburgh-eljárással, mely lehetővé tette az optikai hibák mérséklését. Az üvegszál gyártása 1936-ban kezdődött. 1959-ben a Pilkington gyár tett először kísérletet a Float üveg gyártására.

A Saint Gobain: Manuale tecnico del vetro kézikönyv alapján.



Megosztás: fb g+


Kommentek:

Szólj hozzá:




CAPTCHA Image Reload picture